2010. július 30., péntek

Epres szív-charlotte

.



Peter csatolta a gondosan összeállított receptet is:

Hozzávalók:

30 - 35 dkg babapiskóta
1 db 7 tojásostorta

Töltelék:

50 dkg eper
50 dkg Mascarpone sajt
15 dkg porcukor
1 csomag vaníliás cukor
1 púpozott evőkanál zselatin
2.5 dl habtejszín
2 dl frissen facsart narancslé
½ lime leve

Díszítés:

1 csomag tortazselé por
30 dkg eper

Elkészítés:

A tortalapot két lapra szeljük, kapcsos tortaformába illesztjük az egyik lapot.
A tortalap széléből előzőleg levágunk egy kicsit körben, hogy a babapiskótákat mellé lehessen állítani a forma széle mentén.
Mielőtt a babapiskótákat beillesztjük, belső oldalukat egy pillanatra megmártjuk narancslében, vagy narancs-likőrben, vigyázva, hogy nehogy eláztassuk őket.

Az eper felét átpasszírozzuk, és elkeverjük a cukorral kikevert krémsajttal. (Mascarponéval)
Kevés vízben, lassú lángon langyosra feloldjuk a zselatint, és amikor már áttetsző, elkeverjük a fél lime levével, és beledolgozzuk a Mascarponés masszába.

A tejszín keményre vert habját óvatosan beleforgatjuk krémbe, végül a maradék, kis
darabokra vagdalt epret adjuk hozzá.
A piskótalapot is meglocsolgatjuk egy kis narancslével (likőrrel), erre kerül az epres krém fele, amelyre a mascarponés krém felét simítjuk. Rátesszük a másik lapot, és ugyanígy járunk el.

Amikor már megdermedt, (inkább másnap), szépen leválasztjuk róla a karikát.
Rakhatunk rá egy a gyümölcshöz színben illő vastagabb szalagot is!
Tetejét kirakjuk szép, felezett eperszemekkel, és tortazselével bevonjuk.

Epres szív-charlotte 2.

Epres szív-charlotte 2.



Ezt a tortát a lányom készítette el a férjének születésnapja alkalmából, akinek utólag is sok-sok szeretettel kívánunk számtalan boldog születésnapot jó egészségben!!!

Hozzávalók:

30 - 35 dkg babapiskóta

Töltelék:

60 dkg eper
5 dl eper ízű gyümölcsjoghurt
5 dl habtejszín
15 dkg porcukor
2 evőkanál zselatin
1 dl víz

Tetejére:

2 csomag piros gyümölcs-zselé por
40 dkg eper

Piskóta mártogatásához: bármilyen hozzáillő likőr vagy befőttlé


Elkészítés:

Egy kapcsos szív alakú tortaformát alul kirakunk sűrűn babapiskótával, amiket előzőleg egy pillanatra megmártottunk valamilyen likőrféleségben, vagy befőttlében.
A piskótákat nem szabad eláztatni!

A forma oldalát szintén kirakjuk piskótákkal.
Ahhoz, hogy a piskótalapok ne dőljenek el, a krém betöltéséig egyenes falú poharakkal lett kirakosgatva a torta közepe (lányom jól bevált ötlete...).

Az epret áttörjük úgy, hogy inkább darabos maradjon, mint nagyon pépes.
Az 1 dl vízben lassú lángon langyosra feloldjuk a zselatint, és amikor már áttetsző, elkeverjük pár evőkanál joghurttal, majd így keverjük a nagyobb mennyiségű krémhez.
Az epret is hozzáadjuk, végül óvatosan beleforgatjuk a tejszín keményre vert habját a joghurtos-epres krémbe.

A folyékony krémet lassan beletöltjük a formába úgy, hogy közben a poharakat is sorban kiemeljük, így szépen állva maradnak a piskótalapok.

Amikor már megdermedt a hűtőben a krém, tetejét kirakjuk még egy sor piskótával, a piskótát pedig jó sűrűn kissé felállított felezett szép eperszemekkel.

A tortazselét elkészítjük a zacskón lévő leírás szerint, és ráöntjük az epres felületre.
Amikor megköt teljesen a zselé, szép lassan leválasztjuk a tortaforma oldalát.
Szalaggal kötjük körbe. (Sajnos nem volt piros színű, ami mutatósabbá tette volna.)

A tortához való eper összes mennyisége 1 kg volt, utólag körülbelül tudtuk csak meghatározni, mennyi került a töltelékbe és mennyi a díszítéshez, de ennek nincs akkora jelentősége.

katica torta

pezsgotoltelekes tekercs







torta hozzavalok:3 tojas, 3 kanal viz, 6 kanal cukor, 6 kanal liszt , a hozzavalokat felverjuk piskotanak, ket reszre osztjuk, az egyik reszre teszunk egy kanal kakaot, egy kb 30 centis sutolapra csikokba nyomjuk ovatosan megsutjuk.
krem:350ml pezsgo, 1 vanilias puding,400 ml tejszin, 10g zselatin.
a pezsgoben megfozzuk a pudingot, hagyjuk kihulni, elkeszitjuk a tejszint es osszekeverjuk a pudingal, zselatinnal a formaba ontjuk

Napraforgó-kenyér




Teljesen megfertőzött a vírus. A köhögős-orrfolyós is, persze, de az kismiska a másikhoz képest. Az egyszerűség kedvéért elnevezem Napraforgó-vírusnak, amit jártomban-keltemben Max konyháján szedtem össze. Ha valaki benéz oda, rögtön érteni fogja, miről beszélek, így hát csak annyira szaporítanám tovább a szót, hogy néhány dolgot a konkrét kreációval kapcsolatban leírjak.

A kenyérke tésztáját nem a Max receptje szerint készítettem, hanem úgy, ahogy Gourmandine-nál láttam, illetve Minjánál, akitől ő is a receptet átvette. Mivel viszont nem magyar oldalak ezek, leírom én is, hogyan készült.

Hozzávalók:
- 70 dkg liszt
- 250 ml tej
- 125 ml olaj
- 2 tojás
- 4 dkg élesztő
- 1 tk. cukor
- 2 tk. só

Továbbá:
- 70-80 g olvasztott vaj a kenéshez (100-at ír, de nekem is maradt belőle)
- 1 tojássárgája
- 30 ml tej
- szezámmag
- lenmag (de ezeken kívül bármit lehet, én a lenmagot pl. köménnyel vegyítettem)

Én kézzel dagasztottam a tésztát (azaz végül Anyu kényszerült rá, hogy meggyúrja, mert Kisebbikem csak engem akart) és így a hagyományos sorrendben tettem bele a dolgokat. A langyos tejben feloldottam a cukrot, majd belemorzsoltam a friss élesztőt és amíg a többi hozzávalót előkészítettem, ez szépen felfutott. Egy tálba tettem a lisztet és rászórtam a sót. A két tojást felvertem, a liszt közepébe tettem és eldolgoztam kevés liszttel. Végül hozzáadtam az élesztős tejet, amennyire lehetett összekavartam, és ezután, az olajat kicsinként töltögetve Anyu kemény tésztát dagasztott belőle. Az eredeti receptben 25-30 perc dagasztást írt, de ennyi nem kellett neki, jó negyedóra alatt már gyönyörű sima volt a tészta és nem ragadt semmihez. Letakartam és kb. 1 órát kelesztettem, míg duplájára kelt.

Formázásig Kisebbikem szerencsére elaludt, így nyugodtan történhetett a dolog, hacsak Nagyobbikom gyurmázni akaró (persze, a tésztával) ostromait nem tekintem zavaró körülménynek. Nem aprózom túlságosan el a leírást, egyrészt mert az idő is szorít, másrészt pedig a már említett oldalakon minden szépen, gyönyörűen és érthetően le van írva, be van mutatva. Azért néhány sikerültebb fázisfotót is mutatok.
A tésztát kettőbe osztottam (én nem méregettem, inkább csak szemre csináltam, de a pontosság kedvéért mérni is lehet), majd az egyik felét 5 részre, a másikat 6 részre daraboltam. A 6 rész közül az egyiket félretettem.

A nagyobbik darabokat rendre, kb. 22 centis körökre nyújtottam. Egy 26 centis tortaforma aljára sütőpapírt terítettem és erre helyeztem az első kört, majd miután olvasztott vajjal megkentem,



jött a következő kör, vaj, kör és vaj, mígnem az ötödik lapocskát kissé nagyobbra nyújtva, ráterítettem a többire úgy, hogy az oldalait is fedje.



Végül bevagdostam és a szirmokat kifele hajlítottam a képen látható módon.




A kisebb darabokból kb. 14 centis köröket nyújtottam és ugyanúgy jártam el, mint a nagyobbakkal.



Végül belehelyeztem az első sziromréteg közepébe.



Ezt is bevagdostam, de úgy, hogy a szirmai a meglévők közé „nyíljanak”. Ezután a félretett kis cipót a közepébe helyeztem és még egy félórára félretettem kelni.



Amikor a hézagok már szépen kiteltek, a „virágot” megkentem a tojássárgája és a tej keverékével, majd megszórtam a magvakkal: a szirmokat szezámmaggal, a belső cipót pedig len- és köménymag keverékével.




A tésztát a tortaforma aljával együtt, természetesen, egy tepsibe helyeztem, letakartam egy darab sütőpapírral és előmelegített sütőbe tettem. Az első tíz percben 3-as fokozaton sütöttem (a receptben 200 fokot ír), majd visszavettem 2-esre (180 fok) de mivel úgy gondoltam, hogy még így is túl gyorsan sül, végül 1-esen sütöttem készre. Az utolsó 5 percben pedig rápirítottam felülről, hogy szép piros legyen a teteje is. (Előrelátóan, éppen ezért ejtettem meg a dolgot Anyunál, mert az én sütőm nem ennyire kezelhető, és nem szerettem volna, ha nem lesz szép a végeredmény.)

Csodálatos sütemény


Hozzávalók:
A piskótához: 7 tojásfehérje, 7 evőkanál cukor, 1 csésze vagdalt dió, 1 csésze apróra vágott, színes rahát, 3 evőkanál liszt, 1 sütőpor;
A krémhez: 7 tojássárgája, 7 evőkanál cukor, 1 vaníliás cukor, 1 púpozott evőkanál liszt, 2 evőkanál tej, 1 vaj vagy margarin
A glazúrhoz: 5 evőkanál porcukor, 2 evőkanál kakaó, 2 evőkanál olaj, 2 evőkanál forró víz, 1 evőkanál citromlé
Ezenkívül: 2 nápolyszelet-lap (ostyalap), színes cukorka a tetejére.
Elkészítése:
A tojásfehérjéből és cukorból kemény habot verünk, majd beleforgatjuk a lisztet, a sütőport, a diót és a rahátot. Kikent-lisztezett tepsiben, lassú tűzön megsütjük. A krémhez a tojássárgáját elkeverjük a cukorral, vaníliás cukorral, liszttel és tejjel és gőz fölött sűrű péppé főzzük. Amikor elkészült, azonforrón beletesszük a vajat vagy margarint és eldolgozzuk benne. Hideg helyen hagyjuk teljesen megdermedni, végül kézi habverővel vagy mixerrel habosra kavarjuk. Az ostyalapokat akkorára szabjuk, amekkora a diós-rahátos piskótánk, az egyikre rákenjük a krém felét, ráhelyezzük a piskótát, erre rásimítjuk a maradék krémet és befedjük a másik ostyalappal. A glazúrhoz a porcukrot összevegyítjük a kakaóval, majd simára keverjük az olajjal, a citromlével és 2 evőkanál forró vízzel. Rögtön rákenjük a süteményre és megszórjuk színes cukorkákkal. Másnap szeletelhető.
Rahát helyett, mivel úgy tudom, hogy nem ismerik mindenütt, készíthető kimagolt cukrozott meggyel is vagy mazsolával. A mennyiség ugyanannyi.
Nápolyi lapok helyett is készíthető egyszerű kakaós vagy sima piskótával.

Királynők desszertje

Királynők desszertje

A Királynők desszertjével a "Sütés" című szakácskönyvben találkoztam. Régóta szerettem volna elkészíteni, de valahogy elmaradt. Nagy hiba volt....Gyorsan összeállítható, egyszerű, finom desszert. (Sikerét bizonyítja az is, hogy egymás után kétszer is elkészítettem:) Feltételezem rokonságban állhat az angolok Királyi pudingjával....Minimális változtatással következzék a recept:
Hozzávalók: 6 dl tej, 3 dkg vaj, 23 dkg kristálycukor, 4 tojás, 1 narancs reszelt héja, 4-5 evőkanál zsemlemorzsa, 6 evőkanál ribizlilekvár (vagy narancs-, málna-, eper, kajszibaracklekvár). Kevés vaj a sütőforma kivajazásához.
Elkészítés: A tejet a vajjal, a reszelt narancshéjjal és 5 dkg cukorral felmelegítjük. A tojássárgákat habosra keverjük és hozzáöntjük a tejes keveréket. Végül a zsemlemorzsát is belekeverjük. Egy legalább másfél literes porcelán sütőformát kivajazunk és beleöntjük a masszát, majd 15 percig pihentetjük. 180 fokra előmelegített sütőben 25-30 percig sütjük, hogy a massza (puding) átsüljön. Közben a tojások fehérjét kemény habbá verjük a maradék cukorral. A lekvárt a megsült masszára kenjük, rákanalazzuk a felvert tojáshabot. 150 fokon további 25-30 percig sütjük, szárítjuk a desszertet, amíg a tojáshabon egy kéreg nem képződik. Melegen és hidegen egyaránt fogyaszthatjuk. Kanál segítségével desszertes tányérra halmokat kanyaríthatunk belőle, így kínáljuk.

Pék kifli


  • 1 kg liszt
  • 0,5 l tej
  • 2 kávéscsésze olaj
  • 2 ek cukor
  • 2 kk só
  • 1 élesztő
  • 0,5 margarin
  • tojássárgája
  • szezámmag / reszelt sajt / lenmag
A tejet langyosra melegítsd fel, majd ebből egy bögrébe tegyél kb. 0,5 decinyit, add hozzá a cukrot, keverd el, majd morzsold bele az élesztőt. Futtasd fel. Addig egy nagyobb tálba öntsd bele a lisztet, add hozzá a sót, az olajat, majd a tej egy részét, és a felfuttatott élesztőt. Gyúrd össze, és adagold hozzá a maradék tejet is. Akkor jó a tészta, ha már nem ragad sem az edényhez, sem a kezedhez. Ekkor takard le az edényt, és hagyd kb 50 percig kelni. Ha ezzel megvagy, oszd a tésztát 4 cipóba, mindegyik cipót nyújtsd körré, majd mindegyik kört vágd 8 cikkelyre. Minden cikkelyre tegyél egy mogyorónyi vajat, és egyenként tekerd fel őket, hogy kis kifliket kapj. Tetejüket kend meg tojássárgájával, és szórd meg szezámmaggal, lenmaggal, vagy reszelt sajttal. A kifliket tedd tepsibe, és a kiflik közé tegyél egy pici vajat. Mehet az egész a 200 C-ra ekőmelegített sütőbe, amíg aranybarnára nem sül.

2010. július 27., kedd

Créme caramel torta egybesütve


Hozzávalók:

A karamellhez:
6 ek cukor

Egy lábosban - amibe a torta sül majd, én a Le Creuset edényemben készítem - sötét színűre karamellizálok hat evőkanál cukrot, majd az edényt forgatva félig bevonom a karamellel az oldalát. Félreteszem.

A krémhez:
1 l tej
8 tojás
4 ek cukor

A tejet felmelegítem a cukorral. A tojásokat egy tálban alaposan összekeverem - nem kell felverni! Hozzáöntöm a cukros tejet, és az egészet beleöntöm a cukros edénybe. 180 fokra előmelegített sütőbe teszem, körülbelül 30 percre.

A tésztához:
tojásonként egy ek cukor és egy ek liszt - én négy tojásból készítettem.

A tojásokat szétválasztom, a fehérjéket kemény habbá verem. A végén kanalanként belekeverem a cukrot, majd egyenként a tojásokat is. Óvatosan beleforgatom a lisztet.

A félóra leteltével a karamellkrémre öntöm a masszát, és körülbelül 15 perc alatt megsütöm.

Kiveszem a sütőből, hagyom kihűlni, majd az egészet egy tányérra borítom, és az edénnyel lefedve elteszem masnapig, hogy a piskóta megszívja magát a sziruppal

Fonott kalacs 3 izben


Hozzávalók 2 rúd kalácshoz:

1 és fél kg liszt
1csomag élesztő
1csomag sütőpor
1csomag vaníliás cukor
1 dobozka zsíros tejföl
1 liter tej
3 tojás
25 dkg cukor
25 dkg szobahőmérsékletű vaj
csipet só

Kakaós töltelékhez:
10dkg cukrozatlan kakaópor
25dkg vaj
25 dkg porcukor
2csomag vaníliás cukor
1-2 evőkanál rum (elhagyható)

Diós töltelékhez:
25 dkg darált dió
1 evőkanál cukrozatlan kakaópor
1 citrom vagy narancs reszelt héja
20dkg cukor (vagy barnacukor)
3 csomag vaníliás cukor
1evőkanál fahéj
2-3 evőkanál barack lekvár (elhagyható)

Almás töltelékhez:
fél kg reszelt alma
20dkg cukor
fél dl olaj
2evőkanál zsemlemorzsa
2csomag vaníliás cukor
1evőkanál fahéj
(kevés őrölt szegfűszeg, szerecsendió és gyömbér)

Aki picit töménynek találja a tölteléket, tegyen a kalácsba kevesebb adagot!

Tészta: A tejből 2dl-t meglangyosítunk, és a cukorból beletéve 1 evőkanálnyit az élesztőt megfuttatjuk rajta kb. negyed óra alatt. A lisztbe keverjük a sütőport, csipet sót, majd az élesztős tejet, és a maradék, szintén meglangyosított tejet is. Ehhez jönnek a tojás sárgák, a cukor, a vaj és tejföl. Jól megdagasztjuk a tésztát, majd eltesszük 40-50percre kelni.
Közben jönnek a töltelékek:
A dióshoz és a kakaóshoz jól összekeverem a hozzávalókat Az almáshoz a kinyomkodott almát az olajjal lassú tűzre tesszük pár csepp citruslével, majd megpirítjuk rajta a cukrokat, és a fűszereket. Félrehúzva jön bele a morzsa, és kihűtjük.

A megkelt tésztát megfelezzük. 3cm vastagságúra kinyújtjuk, és késsel 3-fele vágjuk, kb. 15cm-es csíkokra. Megtöltjük őket a 3 töltelék felével, majd rúddá feltekerjük mindet, és szépen befonjuk. A másik tésztával ugyanígy járunk el. Egy nagy vajas-lisztes tepsibe tesszük a 2 kalácsot, és még így is hagyjuk kelni még 10percet. Aztán tojás fehérjével lekenve előmelegített sütőben 160 fokon kb. másfél óra alatt aranybarnára sütjük.
Én még forrón meglocsoltam kevés meleg cukros vízzel, hogy jó ropogós legyen.
(az alapot Bódi Margó receptje adta)

Sörkifli


50dkg liszt, 2dl olaj, 5dkg élesztő, 3dl tej, fél ek só, 1 ek cukor. Ha van kenyérsütőnk akkor mindent belepakolunk és kelesztjük. Ha nincs akkor egy kevés langyos-cukrot tejben felfuttatjuk az élesztőt. Közben egy tálba rakjuk a lisztet, hozzárakjuk a sót, olajat, a maradék tejet és végül a felfutott élesztőt. Ebből sima tésztát dagasztunk, majd meleg helyen 1 órát kelesztjük.

Ha kész a tésztánk, akkor 8 ökölnyi gombócra szedjük és egyenként kerekre nyújtjuk őket. Attól függően, hogy kisebb ropogósabb vagy nagyobb puhább kifliket akarunk gyártani 8 vagy 16 felé vágjuk.( Ha ropogósabbat akarunk akkor 16 kis háromszögre vágjuk, ha puhábbra elég 8 felé.)

Én lekentem tojással őket. Utána meg lehet szórni szezámmaggal vagy mákkal.

Előmelegített sütőben aranybarnára sütjük őket. Nagyon finom uzsonnára, reggelire egy teához vagy vendégváráshoz - a nevéhez illően akár sörhöz is.( bár azt még nem próbáltam)

Kapros ordás batyu

Kapros ordás batyu

1-2 dl tej

2.5 dkg élesztő

1 kávéskanal+8dkg cukor

50dkg liszt.só

2 tojás sárgája+1 tojás

8evőkanál olaj

TÖLTELÉK

50dkg orda, vagy tehénturó

1 csokor kapor

2tojás

12dkg cukor

5dkg mazsola

A langyos tejben elkeverjük az élesztőt és 1 kk cukorral felfujtatjuk.

Lisztet a cukorral összekeverjük+az olajat, a tojások sárgáját,csipet sót.a 2dl langyos tejet amibe felfujtattuk az élesztőt,jol kidagasztjuk

Elkészítjuk a tölteleket az ordát át törjük,+az apróra vágott kaprot, a cukrot,a tojások sárgáját,a fehérjét felverjük habbá ezt is hozzá adjuk,majd a mazsolát.

A tésztábol két cipot formazunk,lisztezett deszkán 30x40cm lapokat nyújtunk,majd 10x10cm négyzeteket vágunk ,közepükbe rakjuk a tölteléket,majd a sarkait behajtjuk.

Sütőpapirral bélelt tepsibe rakjuk,20percig kelni hagyjuk,majd lekenjük 1 felvert tojással.

20perc alatt aranybarnára sütjük.Meg szórjuk porcukorral.

Mivel én Erdélyben élek ezért ordával szoktam késziteni !!!!!!!!!

img_5415_resize.jpg