2010. október 2., szombat

Chips recept





* 5 db szép formás sütnivaló burgonya (mi rózsakrumplit használtunk)
* só
* füstölt pirospaprika

sütéshez

* növényi olaj (serpenyő méretétől függ a mennyiség, a lényeg, hogy bőven legyen benne)


elkészítés

1. A burgonyákat meghámozzuk, majd uborkaszeletelővel vékony karikákra gyaluljuk. Belehelyezzük őket egy vízzel teli tálba, hogy ne barnuljanak meg.
2. Egy serpenyőt felteszünk, jó bőven olajjal, és felmelegítjük. Ez alatt kiterítünk egy konyharuhát, ráhelyezünk több burgonyaszeletet, és a másik konyharuhával lefedjük, és kicsit megnyomkodjuk, hogy felszívja a nedvességet.
3. Amint az olaj elég meleg (közepes tűztől egy kicsit lejjebbi fokozat kell), belehelyezünk annyi krumplikarikát a serpenyőbe, amennyi még tud úszni, és villával óvatosan kargatjuk, hogy ne tapadjanak össze.
4. Amikor megsültek, egy papírtörlővel kibélelt tálba kiszedjük, megsózzuk őket, és átszedjük egy másik tálba. A műveletet addig ismételgetjük, míg el nem fogy az összes krumpli.
5. A legvégén az egészet magasról finoman meghintjük füstölt pirospaprikával, de fogyaszthatjuk csak sósan is, mindenféle szósszal tálalva, hogy kedvünkre mártogathassunk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése