2010. szeptember 1., szerda

Tojáslikőrös szelet


Recept:

A piskótához melegítsük elő a sütőt 190 fokra.
7 tojásfehérjét verjünk fel egy csipet sóval kemény habbá. A sárgájákat addig keverjük a cukorral, míg vajfehérségű lesz. Óvatosan öntsük rá a fehérjehabra, laza mozdulatokkal széles fakanállal keverjük bele.

A liszttel elkevert sütőport több részletben szitáljuk hozzá, és finoman keverjük el. A hab ne törjön össze.

A4-es tepsi alját béleljük ki sütőpapírral. Több részletben érdemes sütni, hogy ne kelljen a lapok elvágásával bíbelődni.

A masszát harmadát oszlassuk el a formában, tegyük a sütőbe. Ha megemelkedett a tészta, mérsékeljük a hőt 160 fokra és süssük addig, míg a tészta közepébe szúrt villára vagy hústűre nem ragad massza, illetve addig, míg a tetejét megfogva már nem a „zacskózizegéshez” hasonló hangot adja.

A többi tésztát elfelezve süssünk még 2 lapot.

A krémhez verjük fel a tejszínt ízlés szerinti porcukorral keményre. A tejszínport és a zselatinfixet keverjük össze, majd keverjük ki a likőrrel. Adjuk a habhoz és verjük egynemű habbá.
Töltsük meg a három lapot, vonjuk be a harmadik lap tetejét a krémmel, a maradék habból pedig díszítsük habrózsával a kockákra vágott sütemény tetejét.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése