2010. augusztus 7., szombat

Toffifee poharas krém


A csokoládés réteghez
100 g étcsokoládé (60%-os)
150-180 ml tejszín
2 nagy ek (40 ml) mogyorólikőr
1,5 ek barna nádcukor
30 szem (45 g) mogyoró
A karamellhez
180 g kristálycukor
100 ml tejszín
100 ml narancslé
csipet só

1. A mogyorót száraz serpenyőben alacsony hőfokon (3-9) lassan megpirítom. (Ez akár 20-30 perc is lehet.) Néha rázogatni kell és addig pirítani, amíg le lehet róla morzsolni a héját. Lassan kell pörkölni, nehogy kívülről megégjen. A pirítást nem érdemes kihagyni, egész más lesz így a mogyoró íze.
Ha kissé kihűlt, ledörzsölöm a két tenyerem között a héját. Nagyobb darabokra is lehet vágni, én egészben hagytam.
2. A csokoládét összetördelem, és a tejszínnel meg a nádcukorral alacsony hőfokon (2/9) összeolvasztom. Vigyázzunk, hogy ne legyen túl forró, ez nem tesz jót a csokoládénak. Ha kész, hozzákeverem a mogyorólikőrt.
3. A krémet hat pohárba elosztom, közben mindegyikbe teszek 5 szem mogyorót.
4. Közben elkezdem a karamellt. A kristálycukrot lábasba teszem és 4/9 fokozaton hagyom, hogy megolvadjon. Ha lassan készítjük, ez egy óra is lehet, néha át kell kavarni. Ha teljesen folyékony lett a karamell, hozzáöntöm a tejszínt és a narancslevet is, de vigyázat, rövid ideig sisteregve köpköd! Tovább kevergetve addig melegítem az egészet, amíg a karamell újra fel nem oldódik és a mártás egy kicsit be nem sűrűsödik.
5. Ha a karamellás krém kihűlt, óvatosan a csokis réteg tetejére csorgatom.
Hűtőbe kerül, amíg le nem hűl.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése