2010. augusztus 10., kedd

Vendégváró szelet


Hozzávalók:

Barna lap:

30 dkg liszt

20 dkg cukor

8 dkg zsír, vagy 10 dkg vaj

1 evőkanál kakaó

1 db tojás

1 kávéskanál szalakáli

5 evőkanál tej.

Sárga lap:

4 db tojás

20 dkg cukor

10 evőkanál hideg víz

10 evőkanál liszt

1 kávéskanál szalakáli (lehet helyettesíteni sütőporral, vagy szódabikarbónával is, hogy feldobja a piskótát).

Krém:

4 dl tej

3 evőkanál liszt

1 csomag vaníliás cukor

30 dkg vaj

20 dkg cukor

Továbbá:

Rum.

Elkészítés:

Mindkét tésztát ugyanabban a tepsiben süssük meg. Az első tészta anyagait összegyúrjuk, és tepsi hátán két egyforma lapot sütünk.

A második tésztához: 4 tojás sárgáját habosra keverünk 20 dkg cukorral, 10 evőkanál vízzel, hozzáteszünk egy kevés szalakálit, 10 evőkanál lisztet, és a 4 tojás keményre vert habját. Előmelegített sütőben szép rózsaszínűre megsütjük.

A krémhez a 4 dl tejből, 3 evőkanál liszt, 1 csomag vaníliás cukorból pépet főzünk, állandó keverés mellett kihűtjük. A vajat a cukorral habosra keverjük, és apránként hozzádolgozzuk a vaníliás pépet.

Az egyik barna lapot meglocsoljuk rummal, rákenjük a krém felét, ráigazítjuk a piskótalapot erre a többi krémet, befedjük az ugyancsak rummal meglocsolt barna lappal.

Az összealított tésztára ráteszünk egy súlyos deszkát, és kissé megnyomva összeigazítjuk a tésztát.

Elkészítjük a mázat: 3 kanál felforrósított tejhez hozzáteszünk 20 dkg porcukrot, 3 kanál olajat, vagy diónyi vajat, 2 evőkanál kakaót, és jól kikeverjük. Rákenjük a tésztára, szépen elsimítjuk. 1 - 2 napra hűvös helyre tesszük, és csak azután vágjuk fel.

Nagyon finom sütemény!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése